Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Lars Klingbeil Olaf Scholz kancellárral szakító megjegyzéseiben elismeri, hogy az SPD rosszul ítélte meg Oroszország szándékait és figyelmen kívül hagyta a keleti partnerek figyelmeztetéseit.
Lars Klingbeil egy kedd este tartott pártrendezvényen beszédében úgy fogalmazott, hogy gyökeres fordulatot hirdet a párt Oroszország-politikájában, ugyanis tavaly a választásra készített programjában még azt vallotta, hogy Európában csak Oroszországgal együtt és nem Oroszország ellenében lehet béke, biztonság és stabilitás.
Ez a helyzetértékelés már nem érvényes, éppen Oroszországgal szemben kell megszervezni biztonságunkat, mert Moszkva búcsút mondott a közös biztonság és a közös értékek rendszerének”
– jelentette ki a politikus.
A szociáldemokraták társelnöke elmondta, hogy pártja a hidegháború vége óta hibák egész sorozatát követte el és tévesen mérte fel a Kreml szándékait. Mint ismert, az SPD hagyományosan szoros kapcsolatot próbált mindig ápolni az aktuális orosz vezetéssel.
Hiba volt abból kiindulni, hogy a történelem természetes módon összeköti a diktatúráktól megszabadult két országot”
– fogalmazott.
Klingbeil szerint a német szociáldemokraták ettől a meggyőződéstől áthatva nem vették észre, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök másként viszonyul a múlthoz, manipulálja és eszközként használja a történelmet, méghozzá a belpolitikában az autokratikus konszolidáció, a külkapcsolatokban pedig a orosz nagyhatalmi politika kibontakoztatása érdekében.
Az első elemzői vélemények szerint fordulópontnak számító és a párt új irányvonalát megalapozó beszédében az SPD társelnöke külön hibaként említette, hogy Németország függővé tette magát az orosz energiaimporttól.
Ilyen egyoldalú függőségnek nem szabad többé kialakulnia”
– szögezte le és úgy szólt, az is nagy hiba volt, hogy nem vették kellőképpen figyelembe közép-, és kelet-európai partnereik érdekeit és nézőpontját, ami súlyos mértékű bizalomvesztést okozott. Állítása szerint hosszabb távon is nehezen elképzelhető a német-orosz viszony rendezése.
(MTI)
Merkel nem bánta meg, hogy az oroszoktól szerzett energiát
A volt német kancellár úgy fogalmazott, az ember mindig a saját idejében cselekszik. BŐVEBBEN...
Nyitókép: Carsten Koall/AFP